szeptember 14.
Az előző hetinél lényegesen szerényebb számban gyűltünk össze, ennek oka minden bizonnyal a vacsora meghirdetésének elmaradásában keresendő. Ami a végkifejletet illeti, a lényeg a nagyarányú Fehér győzelem és a Gabi-féle nyúlpaprikás. De addig történt egy s más a pályán (is).
Fehér – Piros 14:6
Fehér: Gergő (3), Gábor, Lali (2), Endre (1), Géczy Zs. (4), Attila (4- az első csere szerepében).
Piros: Pisti, Árpád (1), Robi, Barócs Zs. (4), Petya (1).
A Tapsi Füles és a Gyógyulj Benő csatakiáltásból az egyértelmű volt, hogy Benő nem játszhat sérülés miatt, ám a nyulas utalás okozott némi bizonytalanságot. Ez azonban nem ütközött ki a pályán, a kor sokkal inkább, többen pár perc után már keresték a levegőt (ebben magam is élen jártam). A labda azért sokszor jó helyen volt, parádés gólok születtek, helyzet is akadt még bőven, de a Fehér gárda a szemtelenül fiatal G. Attila becserélésével legyorsulta ellenfelét, így végül magabiztos és nagyarányú győzelmet aratott ezen a szép, szeptemberi, nyári estén. A védekezésre mondjuk nem nagy súlyt fektettek a csapatok, de mi, Gabival a kapuban sokat (és pláne: jóval többet) védtünk, blokkoltunk.
A lefújás, a zuhany és az első sör után derül ki, hogy vadnyúl lapul a fedő alatt, hozzá túróval feljavított nokedli, Isten áldja a családot.
Itt jegyzem meg, mintegy utóiratként, hogy tenmagamnak 5 gólt számoltam, de úgy nem jön ki a matek. És nem is fontos. Továbbá, ha ismét valami fogyasztható állat neve hangzik el a csatakiáltáskor, akkor már tudni fogjuk: vacsora érkezik. Csak ne csalódjunk!